Többször írtam már, hogy a főzés kikapcsolt, hogy szeretem, hogy magamnak is elpepcselek a tányérral és a díszítéssel. Egy televíziós konyhai verseny inspirál az utóbbi időben. nem csak abban, hogy elhagyjam a vegetát, de hogy ne pucoljak a vágódeszkán, vagy figyeljek az ízekre, a formákra és merjek kipróbálni új dolgokat. 

Nagyon sokan készítettek rizottót és én nem emlékszem rá, hogy ettem volna valaha. 

Egy banális hülyeség miatt nem rendeltem szerintem.... 

Akkoriban, mikor a család együtt sokat járt étterembe nem volt divat ez az étel, vidéken semmi esetre sem. Mikor már megengedhettem magamnak, hogy étterembe járjak, akkor valamiért a fejemben összemosódott a borsós rizi-bizi és a rizottó.Persze tudom, hogy semmi köze a kettőnek egymáshoz. Ma már nagyon jól tudom. 

Csak azt hallottam, hogy nagyon nehéz jó rizottót csinálni. 

Kaptam egy kiló rizottó rizst és lelkileg erősnek éreztem magam ahhoz a kudarchoz, ha esetleg kataszrtofális lenne a sütőtökös rizottó. 

Főzés közben arra gondolni, hogy de finom lesz és az egy-másfél órás munka eredménye pillanatok alatt elfogy sokszor felemelő, de leginkább akkor, ha nem csak magamnak főzök, főzhetek. 

Az ízek emlékeket idéznek és érzelmeket váltanak ki. Most ennyi volt a célom. Magammal lenni, a bennem felgyülemlő érzelemhalmazt átvezetni egy ételbe.Figyelemmel, kreativitással, törődéssel. 

Nem tudom milyen egy jó rizottó, lassan majd rendelek is egyet, de azt hiszem, hogy nekem ez nagyon jó emlék lesz, mert ez valami isteni lett és büszke vagyok rá. 

A Nosaltyn találtam egy receptet, amit nagyjából használtam, de csak a folyamatok miatt és a mennyiségek miatt. A sütőtököt tupperben pároltam és a rizottó aldente állapotánál vajon megfuttattam az újhagymát és a fokhagymát, beleforgattam a párolt sütőtököt, majd visszatettem a rizottót a tűzhelyre és beleforgattam a pürét, a hagymát, a sütőtököt. Aztán hozzáadtam a vajat és a parmezánt, lefedtem. 

Megmosott, leitatott pakcsojt sütöttem mellé és maradék csirkehúst tálaltam még. 

Minden szeretetem, minden érzésem belemászott. Nagyon finom lett. Imádom. Új kedvencem lett. 

Hol kezdjem?
Kezdem a legvégén, mert azt hiszem az egész műsorral kapcsolatos lelkületemről ez árul el a legtöbbet. Múlt héten pénteken volt a döntő, ami műsorrend szerint 19:00-kor kezdett a TV2, de szerettem volna osztozni a döntő megtekintésének örömében, izgalmában, ezért csúsztatva néztem meg vasárnap este, hogy ki nyerte, nyeri majd a döntőbe jutott három játékos közül a 10 milliós fődíjat és szakmai továbbképzést.

Mindent elárul a rajongásomról, hogy az addig lájkolt neves séfeket kikövettem facebookon és instagramon is és remegtem, hogy nehogy szembejöjjön a hírfolyamon bármi is, ami azt tolná az arcomba vasárnap estig, hogy ki lett a győztes.
Nem hiszem, hogy bármikor bármivel kapcsolatban is csináltam volna ilyet...

Ezért kezdtem a végén, de most visszaszaladok az időben.
Egyik éjszaka álmatlanságomban kaptam egy linket, hogy meg kell nézek egy fazont, aki orion csirkét süt egy televíziós műsorban.
S mivel Sixx óta tudjuk, hogy a szekunder szégyenérzet a magyar nézőket a készülékek (legyen az bármilyen készülék) elé ülteti, (legyen szó bármilyen tehetségkutatóról) ezért csendesen suttogós neeee, neeee, neeeee megsemmisülések közepette bámultam az első adásba csodásan beszerkesztett magát egy másik bolygóra képzelő urat, aki halál komolyan gondolta, hogy palacsinta forgatóval vág fel egy csirkét.
Innen is pacsi a szerkesztőknek és vágóknak, zseniális jelenet volt.

Ha már ébren voltam, akkor megnézetem az egészet. Ki ez a három séf? Ki ez a jóképű, tetovált nagy arcú pasi?
Kik az "öregek' mellette? Mi ez a műsor? Hogyan ültethet le napról napra a gép elé még éjjel is, hogy lefekvés és pihenés helyett azon izguljak, hogy vajon két vagy három kés van a búra (a később már sokat emlegetett cloche/klos) alatt?!?

Imádok enni, imádok sürögni a konyhában, amit el tudok készíteni, azt másodszorra nem is készítem olyan rosszul, mások által finomnak mondott ételeim kerülnek a pöttyös asztalra, hiszen ez a blog is ezért született.
(Mészáros Máténak nem győzök elég hálás lenni a biztatásért.) Néztem egy csomó főzős műsort is: Sthal Juditot, Mautner Zsófit, Lázár bohóckodásait, Jamie Oliver pár perces ételeit, sőt a VIASAT-nak hála Gordon Ramsay üvöltözős Csernus stílusa is bejött.
Aztán az RTL Klub elhozta a Konyhafőnökkel a versenyzős főzést is a mindennapokba. Azt is meg-megnéztem.
Már ott is tetszett, hogy nem csak versenyzés megy és szurkolni lehet, de egy-egy tanító mondat is belekerül a műsorba, de valahogy ennyire nem fogott meg, mint a Séfek séfe.

Ennél a műsornál az összes válogatót megnéztem, vissza is néztem, agybajt kaptam, hogy két kés esetén a három ítész közül valaki mindig megjegyezte, hogy "Ugye tudod, hogy két kés kell a továbbjutáshoz?". Ivós játékot is lehetett volna rá alapozni. Nagyon tetszett a vak kóstolás, a séfek egymás közötti kommunikációja, a találgatások, az őszinte és nyers vélemények, amik elsősorban az ételnek szóltak. Emberiek voltak a műsorba be nem került játékosok a dühükkel, a sírásukkal, egy-egy bekerült játékos érzelmeket nem nagyon fejezett ki a műsor alatt sem, mégis látszott rajtuk, hogy dolgoznak, csinálják. Megjegyeztem a 30 karaktert, akiket beválogattak a három napos tréningre és komolyan szurkoltam, hogy ki essen ki még ott és ki kerüljön be a csapatokba. 

Érezhető volt, hogy fokozatosan kerülnek közelebb hozzám a versenyzők és a séfek is, hogy Ők hogyan kerülnek közelebb egymáshoz, a riportokból lehetett látni, hogy ezek a szakemberek nem a levegőbe beszélnek, a kimondott szavak mögött érzelmek vannak és irgalmatlan tekintélyes szaktudás (fiatal tetovált barátunk esetében kevesebb szaktudás, de annál több tapasztalat) még akkor is, ha ezeket a riportokat már nem azokkal az indulatokkal tudták felvenni, ami éppen a főzés alatt bennük volt. A távozó, kieső versenyzők sírva távoztak, de örömmel vettek részt ebben az egész konyhai mókában, mert rengeteget fejlődtek, tanultak. A séfek csalódottak voltak, ha egyéniben nem úgy tudott valaki teljesíteni, ahogy azt elvárták tőle. Az ízek döntöttek. Persze anyánál is előfordulhat, hogy elsózza, hogy odakap, hogy nyers marad, hogy savanyúbb lesz, legközelebb majd sikerül. Itt egy esély volt s ha aznap nem úgy jött az ihlet, nem sikerült a tálalás, vagy mást gondoltak, akkor úszott a 10 millió, de úszott a 3 hét továbbképzés is. 

Tagadhatatlanul a hatása alá kerültem.Ha a műsorról beszélek, akkor leggyakrabban azt hozom fel, hogy az első trénig napos feladatnál remegve és izgatottan néztem, hogy harminc jelölt közül ki az, aki 45 perc alatt a legszebben darabol fel egy tálca zöldséget.
Érted? Azt bámultam, ahogy adott méretre vágják a répát, almát, uborkát és zellert... Elég apró-e a kocka, elég hosszú-e a répa? Meg van pucolva a zeller? 

Izgalmas volt, érdekelt, jó volt a ritmusa.

Minden műsorban a néző is tanult valamit. Ördög Nóra a döntőben elmondta, hogy egy ország tanulta meg a cloche nevét, s bár gyanítom, a műsor napi nézői és rajongói közül nem sokan engedhetik meg maguknak, hogy olyan étteremben egyenek, ahol rendeltetésszerűen használják is a clocht, de magamról például biztosan tudom, hogy az amúgy is csak nagyon ritkán használt ételízesítőt (VEGETA) száműztem a fűszerek közül. Igen, a műsor hatására. Szintén ennek a versenynek köszönhetően elkezdett érdekelni a rizottó elkészítése, hogy másként nézek a céklára és adtam neki még egy esélyt, hogy még biztosan nem tudok megbarátkozni a zöldborsópürével, de talán bátrabban állnék neki egy lazac grillezésének, vagy egy komolyabb húsnak, esetleg új köreteknek, hogy megnéztem mi az a vinaigrette és bár otthon nem fogok szuvidálni, de átszűröm és passzírozom kétszer is a krémleveseket, mert Vomberg Frigyes megjegyezte többször is, hogy az úgy lesz finomabb. ÉS TÉNYLEG! 

Szerintem a magyarok szeretnek enni. Talán még mennyiségre és megszokásra alapozzák választásaikat inkább. Budapesten a főbb útvonalakon a turkálókból és ruhaboltokból kocsmák lettek, de szerencsére egyre többen valósítják meg gasztro álmaikat is, mellettük kinőttek a kis bisztrók, éttermek, pubok. Választási lehetőség van bőven. Egy bizonyos érzelmi, értelmi és kor felett már inkább fizetsz többet a jóért. 

Amúgy is divat lett élményeket ajándékozni, hát miért ne tennénk ezt mi is. A Lecsó óta tudjuk, hogy mit okoz egy tányér ratatouille a komortollú kritikusnak.

Csak szuperlatívuszokban beszélek a műsorról és a családomat is megfertőztem vele. Pizzát sütünk Pécsett a konyhában és a hosszú pultnál különböző munkafolyamatok végeztével kiabáljuk, hogy igen Séf, meg, hogy még 10 perc van a tálalásig. Beszédtéma lett és csodáltuk a tányérokat, vagy megjegyeztük, hogy na ez most nem lett olyan szép.

Socialmédia vonalon volt lehetőségem belekóstolni egy évig egy belvárosi étterem mindennapjaiba. A gasztro portálok, de még az index és a 444 is cikkezik a Laci!Konyha! bezárásnak apropóján, hogy nincsenek jó szakemberek, akik tanulni akarnak, vagy akik kitartóan tudnak és szeretnének is dolgozni. Ezekben a témákban a Séfek séfe szakértőit is megszólaltatták. Több cikk is született a fennálló helyzetről. 
Talán ez a műsor nem csak az ételízesítőket feledteti el, lehet, hogy kritikusabbak lesznek a fogyasztók is, aminek hosszútávon lehet az a következménye, hogy javul a középszínvonalú, megfizethető és JÓ éttermek felhozatala. Vagy egy ilyen versenynek lehetne az az eredménye, hogy a tulajdonosok felelősséget éreznek és nem csak üzemeltetni, akarják a helyeket, de figyelmemmel lesznek majd az üzletvezetők véleményére és nem csak a bevételre. Nem csak besöpörni akarják a hasznot, de hosszútávon megtartani a személyzetet, hiszen ez is érdekük. Akár edukálni is lehetne a szakembereiket, nem csak rövid, de hosszútávon is. Lehetne olyan folyománya egy ilyen verseny egy-két évadának, hogy elkezdődhet/ne valami összefogás, azokat, akik tényleg szeretnének tanulni, de nincs lehetőségük fogjuk meg valamivel. Egy ösztöndíjjal, egy szerződéssel, hogy gyere Papikám dolgozz nálam és én majd tanítalak, mert manapság úgyis mindenki azonnal akar mindent, de akkor maradj nálam még 3 évig és kizárólagosan, mint egy multinál (Lásd Laci!Konyha! és szakácsai esete) meg versenytilalom, meg egyebek... Legyen minőségbiztosítása a főpincéreknek, pincéreknek, séfeknek, hogy a kóklerek ne ronthassák a szakma nevét. Biztosan van ilyen én csak járatom az agyam. 

Jó lenne ha az ilyen típusú műsorok hatással lennének a hétköznapi, belföldi vendéglátásra nem csak Budapesten, vidéken is. Vissza a Szinbádi cuppogós velőscsontot! :) 

Nincsenek könnyű helyzetben a vendéglátósok, mert nagyon nehéz jó munkaerőt találni. Ezt tapasztaltam az egy év alatt, voltak olyan jelentkezők, akik a próbanapra sem mentek el, vagy egy hét után megunták a vendégeket. Pedig jó hely, jó fizetés, továbbképzés is járt a hétköznapok és hétvégék mellé. Az étel minősége mellett a kiszolgálás és a hely hangulata, miliője sem utolsó, és az ár-érték arány megfelelő. Akkor megyek vissza másodszor is valahová, ha ez a három jó arányban teljesül. 

Csak egy pár elgondolkodtató kérdés: 

• Te mikor ültél be utoljára egy étterembe?
• Visszaküldted-e az ételt, ha nem ízlett?
• Mit válaszoltál a pincér hogy ízlett kérdésére?
• Adsz értékelést facebookon, tripadviseren, vagy akár ott helyben?
• Következetes vagy ha nem ízlett az étel, vagy nem tetszett a kiszolgálás? 

Hálás vagyok ezért a pár hétért, a megszeretett, megszerethető séfekért. Az ellesett tippekért, trükkökért. Robi megérdemelten nyerte meg a fődíjat, hogy felvidéki ez családi okokból is megdobogtatja a szívemet, bár Zalánnak drukkoltam, de megérdemelt volt Robi győzelme. 

S talán a Salonba nem is a napokban látogatok el, de a közeljövőben a BRKLYN-t  mindenképpen megengedhetem magamnak, hogy legalább a Séfek egyharmadának főztjét kóstoljam, s ha a Salon nem is, de Wolf Andrástól ott a Séf Asztala, ami szerintem kipróbálásra feltétlen érdemes. 

Addig is duplán átszűröm a szezon sütőtök levesét és fúj fúj vegeta és hírt adok itt is az első rizottóról. 

Tűkön ülve várom a második évadot, üresebb óráimban pedig újranézem az elsőt.

Köszönöm a Séfek séfét! Imádtam.

 Utóirat, ha újra kezdhetném, tuti vendéglátóznék, befektetőknek üzenem, van egy jó ötletem! :)