Általában ha nem vagyok jól lelkileg, akkor annak több jele is szokott lenni.
Összetett jelek, de mondjuk olyasmi, hogy lemondom a találkozókat, nem dúdolok magamban sehol,
nincs kedvem semmihez, nem posztolok a facebookra semmit...
De igazán őrjítő jel, ha nincs étvágyam és nem tudom mit egyek.

Ma több kajáldából is kifordultam.

Már a sorban álltam, kezemben a tálca, rajta a kés és a villa is, de semmi.
Semmit nem ettem volna, sőt az emberek is idegíesítettek.
Át egy másikba. Dettó ugyanez - tálca, mögöttem már hárman, fordulás.
Ez így ment sokáig.

Gondoltam a mindenkori nagy szerelmem a Pho leves majd megment.
Egy random Miss Saigon. Hát lássuk. Neeeeeeeeeeeeeem.
Óriás csalódás, ha az instant levesben ekkora húsok lennének,
akkor simán lekörözné. Soha többet.

Óriás csalódás. Mi történjen, mi történjen?

Munka.

A kuszkusz!

Az fog rajtam segíteni.

Szereztem friss húst és kreáltam egy receptet.

A terápiás főzésnek minden szakaszát élvezem, még a mosogatást is.
Megpucolni, apróra vágni, megpárolni, kis tálákba tenni.
Látom, ahogy olvad a vaj, hallom ahogy sistereg a hús.
A sülő fokhagyma illata páratlan. A világ már több árnyalattal szebb lett.

Nem tudom mihez hasonlítani az érzést, ha használom a kis műanyag főző edényeimet.
Azt hiszem a minden fillért megért hála tölt el, belső tapsikolással együtt.

Ki hitte volna, hogy az apróra vágott sárgarépa és kockázott alma összepárolása,
kivételes ötlet volt. Őszi ízek egy tavaszra áhítozó kedd este.

Nem tudok kiírni magamból érzéseket. Január óta. Ez aztán gyűlik, gyűlik, gyűlik
és majd papaír, vagy jegyzet formát ölt, de addig egyik lábról másikra állás,
dolgok balról-jobbra pakolása, céltalan bolyongás, étvágytalanság, dúdolatlanság.

S az üdítő terápiás főzés.

Szóval tejszínes pulykamell sárgarépával és almával kuszkusz ágyon.

Kellett volna friss zöld a tetejére, de mindent nem akarhoatok.

Mégis csak egy kedd délután...